A moziról | Makk Kálmán Mozi
New Ribbon

Ki hitte volna?

francia vígjáték, 87 perc, 202412

A Christian Clavier főszereplésével készült Ki hitte volna? című vígjáték március 14-től látható országszerte a mozikban - szinkronizált és feliratos változatban egyaránt! Egy gazdag arisztokrata család lánya és egy Peugeot-kereskedő fia házasodni készül. A két család nem is állhatna távolabb egymástól, és különösen a lány szülei nézik rossz szemmel az esküvőt. A szülők bemutatásakor a fiatalok meglepetéssel készülnek: mindenkinek készíttetnek egy DNS tesztet, amiben megtalálható valamennyi szülő származása. Az eredmények mindenkit megdöbbentenek, s alaposan megzavarják az egyébként sem nyugodt ismerkedést. Az elszabaduló indulatokban a válogatott tréfák mellett változatos sértegetésekkel illetik egymást az összezavarodott örömszülők, és senki nem tudja tovább magában tartani a másikról alkotott véleményét. A Ki hitte volna? a legjobb francia vígjátéki hagyományokat követi. A főszerepben Christian Clavier látható, aki a kortárs francia vígjáték legnagyobb és legsikeresebb alakja. Olyan filmeket vitt sikerre, mint a Bazi nagy francia lagzik-filmek, a Jöttünk, láttunk, visszamennénk-sorozat, az Asterix és Obelix-filmek, vagy a Családi vakáció – Irány Ibiza! Mellette szerepel a filmben Didier Bourdon (Vadászidény, Alibi.com 2, Bor, mámor, Provence) és Sylvie Testud (Piaf, Lourdes, Sóhajok, Tokiói tortúra) is.


2024-05-02 18:00

A kaszkadőr

amerikai thriller, 114 perc, 202416

Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul? A való életben is kaszkadőr David Leitch most megrendezte az eddigi legszemélyesebb filmjét, ami egy szerelmes levél az akciófilmekhez és az akciófilmeket készítő, keményen dolgozó és alulértékelt stábokhoz. Az Oscar-jelölt Ryan Gosling (Barbie, Kaliforniai álom, Drive - Gázt!) alakítja Colt Seaverst, a viharvert kaszkadőrt, aki egy éve otthagyta a szakmát, hogy a testi és lelki felépülésére koncentráljon. Most visszahívják egy gigantikus költségvetésű hollywoodi filmbe, amit az exe, Jody Moreno rendez, akit az Arany Glóbusz-díjas Emily Blunt (Oppenheimer, A Quiet Place a Hang nélkül filmek, Sicario) játszik. Ám a produkció sztárja, Tom Ryder (az Arany Glóbusz-díjas Aaron Taylor-Johnson; A gyilkos járat) eltűnik, és miközben a film könyörtelen producere (az Emmy-díjas Hannah Waddingham; Ted Lasso) megpróbálja a sztár eltűnését titokban tartani a stúdió és a sajtó előtt, Colt megcsinálja a film legelképesztőbb mutatványait, miközben igyekszik (mérsékelt sikerrel) visszalopni magát Jody kegyeibe. Ám ahogy a sztár eltűnésének rejtélye egyre mélyül, Colt egy olyan vészjósló bűntény kelepcéjében találja magát, amely egy bármilyen kaszkadőrmutatványnál veszélyesebb szakadék felé sodorja hősünket…


2024-05-30 18:00

Example Frame

A moziról | Makk Kálmán Mozi

A 2012. évi átadásra készült tablók

 

 

A tablókat összeállította Sándor Mária; Tipográfia: B-DeS

 


Az Apolló mozgótól a Makk Kálmán Moziig – A berettyóújfalui filmszínház kilenc évtizede

A kispesti születésû Makk Kálmán és felesége, Szmolka Emma az elsõ világháború után kaptak engedélyt mozi nyitására Berettyóújfaluban. 1920-ben már vetítettek filmet egy kis épületben Apolló név alatt. 1927-ben adták át a tulajdonosok által épített új épületet: klasszicista stílusban, oszlopos elõcsarnokkal, timpanonos homlokzattal, a nézõtéri részen páhollyal.

Nyáron szabadtéren, a kertmoziban tartottak vetítéseket. Az épülethez tartozott egy lakrész is, amelyben a tulajdonos házaspár lakott két gyermekével: az 1924-ben született Erzsébettel és a másfél évvel fiatalabb Károllyal, akibõl késõbb neves filmrendezõ vált. 1949-ben a mozit államosították, a tulajdonosoknak is ki kellett költözniük az épületbõl.

Az államosítás után a Hajdú-Bihar Megyei Moziüzemi Vállalat mûködtette a filmszínházat „Béke” néven. 1979–80-ban jelentõs átalakítást végeztek az épületen: oszlopos elõcsarnokát, timpanonját lebontották, megszüntették az emeleti páholyt is. 1980-tól viselte a Berettyó Filmszínház nevet. 1993-ban Berettyóújfalu Város Önkormányzata kapta meg az üzemeltetési feladatokat. 2007 márciusában megszûnt a rendszeres filmvetítés Berettyóújfalu mozijában, az utolós elõadást 2007. június 23-án, a Múzeumok éjszakája nézõközönsége tekinthette meg: a Makk Károly rendezte Liliomfit vetítették a Bihari Múzeum szervezésében.

2011-ben az Önkormányzat felújította az épületet, visszaállította eredeti homlokzatát. 2012. május 23-án, a város napján került sor az ünnepélyes nyitóelõadásra a tulajdonosok fia, Makk Károly filmrendezõ jelenlétében. A nyitóelõadás mûsora ismét egy Makk Károly-mû volt: a Fûre lépni szabad c. filmet láthatta a közönség.

 

Sándor Mária, Bihari Múzeum, Berettyóújfalu


„A Lendvay Kamilló mamája ott klimpírozott a mi mozinkban” –  Makk Károllyal a mozi újbóli megnyitása elõtt beszélgettünk:

- Berettyóújfalu elsõ moziját az Ön szülei alapították, akik nem voltak született berettyóújfaluiak. Hogyan kerültek ide a szülei?

Azt hiszem, azért kerültek Berettyóújfaluba, mert a háború után az apám nem tudott elhelyezkedni, és találkozott egy barátjával, aki a Belügyminisztériumban dolgozott. Õ mondta neki – ezt mesélték otthon –„Kálmán, gyere el a minisztériumba, megnézzük, mit lehet csinálni.” Ott vetõdött föl ez a lehetõség, mert a mozihoz azelõtt semmi közük nem volt. Apám felsõ ipari iskolát végzett, mûszerész, technikai érdeklõdésû ember volt, a háború négy évét a gépkocsizóknál töltötte. Tehát ott a minisztériumban kapta ezt az ajánlatot. Akkor õk anyámmal leutaztak, és kiderült – ahogy errõl családi és baráti körben beszélgettek – hogy ez egy óriási lehetõség, ezt nem szabad elszalasztani! Mert Trianon után Erdélybõl és a Felvidékrõl több száz-ezer család telepedett át, munka nem volt, állások sem, nem voltak forrásai az országnak. Ez egy nagyon kétségbeejtõ – ahogy késõbb beszélgettünk errõl – és nehéz gazdasági helyzet volt. Így kerültek ebbe a mozis vagy filmes „brancs”-ba, és miután ez az üzlet az elsõ pár évben jól ment, úgy döntöttek, hogy bankkölcsönt vesznek fel és egy új épületet – ezt a szép épületet – hozták létre. A dolog érdekessége, hogy van egy nagyon ismert magyar zeneszerzõ, Lendvay Kamilló, aki az egyik filmem zenéjét komponálta – egy egészen kiváló ember –, egyszer azt mondja nekem: „Tudod, hogy az én mamám ismerte a szüleidet?” Mondom, nem. „Õ volt a zongorista nálatok a moziban a néma filmeknél”. Szóval a világ olyan kiismerhetetlenül pici, hogy a Lendvay Kamilló mamája ott klimpírozott a mi mozinkban. Aztán ’33 körül lett a hangosfilm, utána egy-két évvel váltottak át a szüleim is.

- Hogyan volt a szülei idejében a vetítések rendje?

- Úgy emlékszem, hogy szerda-csütörtök, és szombat-vasárnap, amihez a hétfõt mindig próbálták, ha jól ment, hozzárakni. A gépész, Magyar bácsi mindig az éjjeli vonattal jött föl Pestre, vitte a filmet – hozta a filmet. Vasárnap két elõadás is volt, úgy tudom, szombaton is, de aztán be volt szervezve katonaság is, ez, az, amaz, és ha egy film szerdán nagyon beütött, akkor próbálták csütörtökön is.

- Ön viszonylag korán elkerült Berettyóújfaluból. Milyen személyes emlékei vannak a gyermekkoráról?

- A mozi épülete mellett volt, ahhoz hozzáépítve a házunk. A hálószoba, az ebédlõ, az elõszoba, az ebédlõbõl nyílott egy kis ajtó, ahol be lehetett menni a mozi elõcsarnokába. A mozihoz tapasztva még egy nyári konyha, és egy kicsit lejjebb az a négy oszlopon álló kis torony, ami a kertmozi vetítõ gépháza volt. A kertmozinak a kert végében volt a vászna. Amikor államosítani kezdtek, minden olyan üzemet, amihez hozzá volt a volt tulajdonos lakása építve – tehát egy épület volt – azt rögtön automatikusan elvitték, hogy az új igazgatót vagy fõnököt – vagy nem tudom, minek nevezzem – ne befolyásolja a régi tulajdonos az õ káros, régi eszméivel. Úgyhogy a szüleimet innen villámgyorsan elvitték. Maradandó emlék még, hogy itt volt szemben a Lisztes étterem. És ott a Lisztes Annus. Nekem több keresztanyám volt, nagyon barátkoztak ott a különbözõ emberek, de a Lisztes Annus volt a fõ keresztanyám. Egy nagyon komoly valaki, nagyon szerettük egymást, és idõnként õ beszámolt nekem.

- Kik dolgoztak akkoriban a moziban?

- A Magyar bácsi – az elsõ mozigépész – elment, és akkor valaki más jött, azt hiszem, Debrecenbõl, aki egy évig maradt, majd Magyar bácsi visszajött. Volt a bankban Mihály bácsi – sajnos nem emlékszem a nevére – õ jegyszedõ is volt egy ideig. Volt egy udvaros, aki mindent csinált, volt egy cselédlány, Annus, és Magyar néni a mosónõ. Õ a falu végén lakott, azon az utcán kellett végigmenni, ahol a Róthéknak volt a szikvízgyára. Idõnként énnekem kellett átmennem oda, hogy: „Magyar néni, azt üzeni anyukám, hogy ne pénteken tessék jönni, hanem …”

- Hogy lett a berettyóújfalui gyerekbõl filmrendezõ?

- Én Debrecenben, a piarista gimnáziumba jártam, ami egy meglehetõsen színvonalas intézmény volt. Nekem ez jól ment, egyetlenegyet leszámítva: a matematika. Valahol az elején elszúrhattam valamit, mert olyan antitalentum voltam, hogy nem volt annál szörnyûbb napom egész életemben, mint egy matematikadolgozat. És volt egy tündéri tanárunk, egyébként Pogány tanár úr, aki egy nagyon indulatos, de egy nagyon jószívû, és szenzációs, remek tanár volt, aki megfogta a hajunknál a fejünket, beleverte a táblába, és üvöltözött, hogy szamár ember! De minket ez a fizikai atrocitás nem nagyon zavart, mert tudtuk, már akinek a fejét beverte, hogy jogos... Miután a családban anyai ágról erõs volt a mérnök szál, a család úgy gondolta, én is mérnök leszek. A kis mérnök, A kis technikus – ilyen könyveket kaptam mindig 12-13 éves koromtól kezdve karácsonykor meg ünnepek alkalmával. Mindig megnézték, hogy tanul a gyerek… Ez egyre elhatalmasodóbb nyomás volt rajtam, hogy elmenjek erre a mûegyetemre, még négy évet szenvedjek a számokkal, amikor a magyar dolgozatom mindig jeles, a német, az olasz, a történelem, az olyan jó, és akkor nekem eszembe jutott a rendezõ szak. Azt hiszem, a hatodikat végeztem, mikor már a szüleim kinézték, hogy melyik kollégiumba kerülök majd, és akkor egyszer csak bejelentettem, hogy én nem leszek mérnök… Hát mi leszel? Filmrendezõ. A moziból adódóan, édesapámnak voltak filmgyártó kapcsolatai, mert az egész filmkölcsönzés úgy ment, hogy volt huszonvalahány ilyen cég. Mindenkinek az embere elment, körbeutazta az országot, csak azt mondta, hogy Páger Antal, Tolnay Klári, megvolt, hogy mi a biztos. A Páger, a Tolnay, a Jávor, a Karády, a Szeleczky Zita, az egy üzembiztos dolog volt. Visszatérve az elõzõekhez: mikor leérettségiztem, ebbõl a filmterjesztõ társaságból két vagy három ember Pesten, a New York kávéházban leült velünk, és apám elõadta ezt az elképzelésemet: „itt van ez az én fiam, nagyon jó a bizonyítványa, filmrendezõ akar lenni”. „Jézus Mária! Fiam! Hát az nem egy foglalkozás!” – mondták atyámnak. De aztán megállapodtunk abban, hogy beiratkozom a bölcsészetre, és akkor az valami komoly dolog is. Hát az se volt egy komoly dolog. És akkor így kerültem én be ’44 nyarán a filmgyártásba. Egy volt iskolatársamnál laktam, kijártam a filmgyárba, otthonról elláttak zsebpénzzel. Fut az ember, hogy hozzon egy kávét, és figyel. Aztán ’45-ben beiratkoztam a színházmûvészeti fõiskolára, ahol azelõtt soha nem volt filmoktatás. Késõbb 40 évig tanítottam ott, de ma már egy olyan hihetetlen komplikált kérdõívrend van, hogy engem most föl sem vennének.

 

Sándor Mária – Kolozsvári István
2012. május